Nózi megszaporázta a lépteit, de odafigyelt rá, hogy gazdája, Huszár őrmester ne veszítse őt szem elől. El akarta csalogatni, ugyanis tervei voltak aznapra. Nem kanyarodott be a szokásos helyen az Illaberek parkjába, hanem egyenesen továbbment.

Barátja, a basset hound Doki lakásához készült. Kiismerte magát errefelé. Sokszor megtette már ezt az utat, amikor annak idején segített Dokinak felkutatni gazdáját, a kissé habókos Tudóst. Nózi büszkén gondolt vissza a sikeres felderítésre. A Tudóst egy fantasztikus találmánya miatt elrabolták, és talán még mindig a csapóajtó alatti pincében raboskodna, hogyha Huszár őrmester és Nózi ki nem menti onnan. Most is egy embert próbáló feladat várt a Tudósra. Költözködött, Nózi pedig semmi pénzért nem hagyta volna ki, hogy mindezt lássa. Többször járt már a Tudós lakásában, ezért elképzelni sem tudta, hogy lehet elszállítani azt a sok holmit. A könyvek, a furcsa találmányok és a nem mindennapi kísérleti holmik talán bedobozolhatóak. No de mi lesz a különleges növényekkel? A lakásban ugyanis egy teljes botanikus kert várta, hogy végre szabad földbe kerüljenek egy családi ház udvarán.

Alighogy a négyemeletes ház elé értek, Nózi meg is kapta a választ. A Tudós már az utcán állt, és a rakodómunkásokkal zsörtölődött.

− Az isten szerelmére! Nem tud vigyázni? Óvatosabban! Ha megüti a Pillangó Orchidea levelét, az soha többé nem lebegteti meg a szárnyát. Látja? Ezek a levelek szakasztott úgy néznek ki, mint egy fecskefarkú lepke szárnyai − magyarázta a Tudós a cserepes virág alatt roskadozó férfinak. Amaz kényszeredett mosollyal várta, hogy továbbvihesse terhét a költöztető autó felé. − Tudta, hogy zenére megmozdulnak a levelek? − A cipekedő férfi homlokán patakokban folyt az izzadság. Egy kicsit még kitartott, de amikor a Tudós előkapott az ingzsebéből egy szájharmonikát, grimaszolva földre rakta a növényt. Meghökkent arccal nézte, ahogy a Tudós rákezdett egy nótára. Ekkor a lépcsőház ajtajában megjelent egy másik rakodómunkás, markában egy újabb növénnyel. A cserepes virág megadóan himbálta óriási, trombita alakú virágait a járás ütemére, teljesen kitakarva az őt cipelő embert. A Tudós halálravált arccal szaladt oda.

− Hiszen megmondtam, hogy őt hozzuk le utolsónak! A parittyavirág érzékeny növény, könnyen megsértődik! − sopánkodott.

− Megsértődik − ismételte gúnyosan a munkás, miközben igyekezett kikerülni a Tudóst, aki felemás cipőben totyorgott körülötte.

− Bizony, megsértődik. És akkor jaj annak, akin bosszút áll. Vagy talán azt hiszi, hogy véletlenül hívják parittyavirágnak? Ha felmérgesítik, kinyitja a harangját, és olyan mérget lövell a szemei közé, hogy három napra megvakul tőle az ember. Úgyhogy figyelmeztetem, lassan a testtel!

A rakodómunkás először csak kuncogott, de aztán olyan hangos hahotázásba kezdett, hogy neki is le kellett tennie a növényt a földre. Még Huszár őrmester is megmosolyogta a jelenetet, Nózi pedig gondolatban vele nevetett. Noha komolyan vette a habókos Tudós találmányait és kísérleteit, a parittyavirágot még neki is nehéz volt elképzelnie. Huszár közben átment az úton, és a Tudóshoz lépett. Amaz felvidult a nyomozó láttán, de szavait még mindig a munkásoknak címezte.

− Mostantól rendőri felügyelettel folytatódik a rakodás, úgy igyekezzenek − vetette oda, majd Huszárhoz fordult. − Elköltözöm − jelentette be büszkén.

− Látom. Kertes házba, ugye? − mosolygott Huszár, a Tudós pedig szórakozottan biccentett. Közben a lépcsőház aljában komótos járással megjelent Doki is, lapulevél füleit maga után húzva. Nózi odament, hogy üdvözölje.

− A növényeim miatt teszem. Nem szeretik ezt a homályos kis lakást. Egy hatalmas üvegházban élhetnek ezután, szabad földben. És csak esővízzel öntözöm őket. Külön víztározót építek nekik, ott gyűjtöm össze az esőt.

− Nagyon különleges növényeknek tűnnek − pillantott a parittyavirág felé Huszár.

− Azok is. Mindegyiket magam nemesítettem. Néhol kicsit hozzáraktam, néhol meg elvettem ahhoz, amit a természet eredetileg alkotott. − A Tudós itt figyelmeztetőleg felemelte a mutatóujját, amin egy hatalmas tintapaca éktelenkedett. − De soha nem léptem át a természet törvényeit.

− Megnyugodtam. Akkor nem harapnak, ugye? − nevetett az őrmester, mire a Tudós egy kissé felhúzta az orrát.

− Meglepődne, ha tudná, mennyi furcsa növényt alkotott a természet nélkülem is. Vannak köztük húsevők, amik úgy csapnak le a gyanútlan bogárra, mint egy igazi ragadozó. Aztán ott vannak az izgő-mozgó, táncoló levelű növények, vagy a vándorló fák, amik egyszerűen odébállnak, ha nem tetszik nekik a talaj. És a páfrányok! − A Tudós itt egészen elérzékenyült. − Van köztük, amelyik évszázadokig is kibírja víz nélkül, és új erőre kap, amint nedvesség éri. Ne is beszéljünk azokról a csodapáfrányokról, amik képesek megkötni a talajban a mérgeket. Én csak méregzabálóknak hívom őket. Van fogalma róla, milyen nagy segítség lehet ez az emberiségnek?

Úgy tűnt, Huszár nem volt felkészülve ilyen magas gondolatokra, de azért egyetértően biccentett. Aztán sóhajtva hozzátette.

− Szeretnék én is kertes házban lakni. Nózi is biztosan örülne.

A Tudós egyből fellelkesedett.

− Hiszen bármikor jöhetnek Nózival vendégségbe! Úgyis nagyon sokkal tartozom! Hogyha annak idején nem talál rám ott, a csapóajtó alatt… − a Tudós szava elakadt egy pillanatra az elfogódottságtól. Talán szégyellte, mert a munkások felé fordult, és folytatta a zsörtölődést.

---FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK---