A fülledt májusi délutánon Nózi lustán heverészett a fűben, az Illaberek parkjában. Barátait várta, akiket ugyanabban az időben hoznak sétálni a kétlábúak. Izgalmas szagokat kergetett a szél az orra alá. A közelben virágzó fák fáradhatatlanul ontották magukból az aromát, de Nózi nem emiatt szimatolt a levegőbe. Szokatlan szagokra lett figyelmes. Hirtelen baljós előérzete támadt. A Park tisztását piknikezők vették birtokba, egyikük kosarából a szalámis szendvics illata lomhán bekúszott az orrába. Nózi gyomra megkordult. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatait az ételről, és újra a levegőbe szagolt. A tisztáson túl, a sűrűben megbújó Rég Elfeledett Körszínház felől bűzös légáramlatot hozott a feltámadó szél. Nózi izgatottan ugrott fel a helyéről, és körbenézett. Barátai, Elza, Doki és Jessica már a Parkot körülölelő sétányon jártak. Amint a kétlábúak levették róluk a pórázt, boldog csaholással futottak Nózihoz. Amaz komoly arccal fogadta őket.

− Ti is érzitek ezt a szagot? Arról jön − Nózi az orrával a titkos ösvény felé bökött. Azon keresztül a Rég Elfeledett Körszínházhoz vezet az út.

A kis csivava Jessica kényeskedve nyújtogatta a nyakát.

− Én nem érzek semmi mást, csak az új kutyaparfűmömet. Ma délelőtt jártam a kutyakozmetikusnál − jelentette be, majd olyanformán nézett körbe, mint aki a bókokat várja.

Nózi kissé neheztelőn nézett vissza rá. A szagkavalkádban nem igazán volt szüksége erre a zavaró tényezőre. Elza, a golden retriever aggodalmaskodva nézett a sűrű erdő felé. Megborzongott.

− Derítsük ki, mi történt! − Nózi lopva a gazdák felé nézett. Őt aznap Lilla, Huszár lánya hozta le sétálni. A lány mostanra már elmélyült a beszélgetésben barátnőivel, vagyis Elza és Jessica gazdájával. Tőlük kissé távolabb a Tudós egyedül ült egy padon, kezében egy könyvet szorongatott. Lehajtott fejéből arra lehetett következtetni, hogy elaludt. Nózi értetlenkedve húzta fel a szemöldökét.

− Idefelé az úton még séta közben is elbóbiskolt − mondta Doki. − Nem csoda. A költözés után egész éjjel a kertben dolgozott. Hajnalodott, mire minden növényét elültette.

Nózi mosolyogva csóválta meg a fejét.

− A lányok ugyan nem alszanak, viszont a fejüket összedugva beszélgetnek, ami majdnem ugyanaz. Szóval most vagy soha. Nyomás az ösvény − adta ki az utasítást.

Néhány pillanattal később a kutyakaraván már a szűk ösvényen nyomult beljebb és beljebb az erdőbe. Nózi ment elöl, érzékeny orrát folyamatosan a levegőbe tartotta. Mögötte Elza haladt, tappancsait félénket rakosgatta egymás után. Időről időre megtorpant, és riadtan körbenézett. Egy ilyen alkalommal Jessica, aki mögötte kutyagolt, bele is botlott.

− Elza! Ne legyél már ilyen nyúlszívű! Megbeszéltük már jó párszor, hogy errefelé nem élnek vaddisznók.

Ebben a pillanatban egy ág reccsent valahol beljebb, a fák közt, és mozgolódás támadt. Elza reszketve kushadt a földre, de még Jessica szemei is kerekre nyíltak. Mindenki a hang irányába fordult. A bokrok sűrűjéből valaki csörtetve verte fel az aljnövényzetet, és egyenesen feléjük tartott. Nózi volt az egyetlen, aki megőrizte hidegvérét, de még ő is nehezen tudott parancsolni az ösztönnek, hogy futásnak eredjen. A motoszkálás immár egészen közelinek tűnt, egy kutyavakkantásnyi idő múlva pedig az óriási lapulevelek közül előbukkant a félelmetes hangokat kiadó Doki. Kellett egy kis idő, mire a kutyák felocsúdtak a meglepettségből. Jessica mérgesen toppantott.

− Doki! − vakkantotta. − Hát te mit kerestél odabent az erdőben? Szorosan mögöttem kellett volna jönnöd!

Doki bűnbánó pillantást vetett barátaira.

− Páfrányokat láttam beljebb. A Tudós hasonló növényekkel kísérletezik most, de ekkorára még nála sem nőttek. Különös − válaszolt tűnődve.

− Ezért kellett ránk ijeszteni? − csaholta Elza rosszallón. − Szerintem nincs ebben semmi különös. Biztosan eddig is ilyen nagyra nőttek, csak nem vetted észre.

Doki tagadólag rázta meg a fejét, vitorla fülei repkedtek a feje körül.

− Sokáig akarunk még az unalmas páfrányokról beszélgetni? − szólt közbe Jessica. − Inkább menjünk tovább.

− Jessicának igaza van − zárta rövidre Nózi. − Nincs sok időnk, talán máris észrevették, hogy elszöktünk.

Nózi újra a magasba tartotta az orrát, úgy indult a Körszínház irányába. A többiek követték. Ahogy közeledtek, a levegő egyre sűrűsödött. Az a különös, oda nem illő szag pedig lassanként rátelepedett a tájra, és elnyomott minden mást maga körül. A virágzó fák és bokrok mintha megadták volna magukat, nem illatoztak többé, a bűz viszont annál terjengősebbé vált. Jessica köhögni kezdett.

− Nem bírom ezt a büdöset − fintorgott.

A fák ritkulni kezdtek a romos körszínház felé vezető úton. Nózi tudta, hogy nemsokára kibukkannak a kicsiny tisztáson, ezért megszaporázta a lépteit. Az orrfacsaró szag addigra már szinte elviselhetetlenné vált. Mielőtt a fák takarásából a tisztásra lépett volna, megtorpant. Döbbent arccal nézett körbe. Valami nem stimmelt. Errefelé szokványosnak számított a dzsungelként burjánzó aljnövényzet. A bokrok, a magasabb gyomnövények és a páfrányok korábban szinte versengtek egymással a fák közt. Most azonban néhány páfrányon kívül semmi sem zöldellt. A gyomok kipusztultak, és a bokrokról is elsárgult, halott levelek csüngtek alá.

− Mi történik itt? − suttogta Elza, választ azonban nem kapott.

Nózi kivezette a kutyacsapatot a körszínháznak otthont adó tisztásra. Sokáig csak némán álltak, alig akartak hinni a szemüknek. Gyászos látvány tárult eléjük. A táj mintha megszűnt volna lélegezni. A halott csendet egyetlen madár vagy tücsök sem törte meg, a levegő telítődött a szúrós bűz szagával. A körszínház bejáratát őrző büszke, karcsú nő szobra csupaszon állt. A repkény, mely ruhát varrt köré az évek során, kiszáradt. Levelei elhullva, megfonnyadva gyűltek össze a szobor talapzatán. A kőlépcsők között gyökeret vert bokrok, fácskák mind lehorgasztották csupasz ágaikat, csendben siratták, ami elmúlt.

− Félek – nyüszítette halkan Jessica.

− Ki akarom deríteni, mit történt itt − közölte határozott hangon Nózi. − Ti visszamehettek, de én maradok, és körbejárom a színházat.

− Nem javaslom − rázta meg a fejét Doki. − Súlyos mérgezés történhetett itt. Magunkat is veszélybe sodorjuk.

Nózi felkapta a fejét.

− Mérgezés?

− Igen. Ez egyértelmű. Megmérgezték a talajt. A Tudóst nemrégiben meghívták egy környezetvédelmi konferenciára, ahol ezzel foglalkoztak. Akkor mesélt erről.

− Talajmérgezés? − húzta fel a szemöldökét Elza. − Miért akarná bárki megmérgezni a talajt?

− Óh, sokan vannak – magyarázta Doki. – A Tudós egy érdekes cikket olvasott fel a minap. Megtudtam, hogy sok gyár és üzem veszélyes anyagokat is termel a működése során. Ezektől a mérgektől nem könnyű megszabadulni, sokba kerül a tárolásuk. És még több pénzbe kerül a megsemmisítésük.

Nózi egyetértőn bólogatott.

− Egyszerűbb kihozni ide, és elásni a földbe.

− És olcsóbb is − tette hozzá Doki.

− Akkor mi most egy bűncselekmény helyszínén állunk? − kérdezte Elza, szemében ismerős tűz lobbant.

− Ahogy mondod − helyeselt Nózi. − Ezen a kapitányságon ugyan még nem történt hasonló eset, de a korábbi szolgálati helyemen találkoztam már környezetkárosítással. A gazdámmal fel is göngyölítettük az ügyet.

Nózi fürkészve körbenézett, közben igyekezett minél kisebbeket lélegezni. Nem messze a szobortól megakadt a szeme a talajon. Teherautó kerekeinek nyomait őrizte a föld, a keréknyom mintázata szépen mutatta az utat, ahonnan érkezett. Nózi odaszaladt, és szimatolni kezdett, de semmi mást nem érzett, csak az átható méreg szagát. A keréknyomtól nem messze friss ásás nyomaira bukkant.

− Ide rejthették − bökött a láthatóan feldúlt majd visszatemetett föld felé.

− Nózi, ne menj oda − kérlelte Elza sírós hangon, és még Jessica is hangosan vakkantott egyet.

− Ezt meghagyom a kétlábúaknak − válaszolta Nózi. − Most már csak arra vagyok kíváncsi, honnan jött a teherautó. Ide ugyanis nem vezet kocsiút. − mondta, majd eliramodott, hogy megkerülje a körszínházat. Lihegve érkezett vissza a barátaihoz. − Követtem a teherautó nyomát. A színház túloldalán jött be, utat tört magának a bokrok közt. Talán ha most követnénk…

− Akkor biztosan nem érnénk vissza a gazdáinkhoz időben, te pedig éjszakai szolgálatba mész tudomásom szerint − szólt közbe cserfesen Jessica.

Nózi kelletlenül bólintott, a kutyacsapat visszavonult.

--- FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK---