Nózi a kanapéról nézte, ahogy Huszár fel és alá járkált az irodájában, majd megállt a szekrényajtóra szerelt tükör előtt. Ma reggel már harmadszor fésülte át a haját a másik oldalra, és a nyakkendőjét is újra megigazította. Megköszörülte a torkát.

− Köszöntöm a sajtó megjelent munkatársait! − mondta a tükörnek. − Engedjék meg, hogy...

Huszárba az ajtókopogtatás fojtotta bele a szót. Odaugrott, és kinyitotta. Noha az érkező vendég arcát kitakarta egy hatalmas páfrány, Huszár azonnal tudta, ki áll az ajtóban.

− Jöjjön gyorsan, a rendőrkapitány még a sajtótájékoztató előtt vár minket az irodájában!

A Tudós becipelte a páfrányt, és letette Huszár asztalára, a nyomozati iratok kellős közepére. Meglepően alkalomhoz illően öltözött fel, talán csak a piros pöttyös csokornyakkendő szorult kisebb igazításra. A nyakkendőcsokor ugyanis hátrafelé nézett.

− Na. Meghoztam az ügy főszereplőjét − mutatott büszkén a növényre. − Aki csak némán tette a dolgát egész nyáron. De van itt még valaki, aki izgatottan várja, hogy bemutatkozhasson − tette hozzá sejtelmesen.

Nózi is kíváncsian nyújtogatta a nyakát az ajtó felé, de senkit se látott. A Tudós kiszaladt, és egy újabb cseréppel a kezében tért vissza. A Parittyavirág jól ismert trombitái vidáman bólogattak a járás ütemére. Huszár ijedt arccal tiltakozott.

− Isten őrizz, hogy őt is bevigyük a sajtótájékoztatóra! Nem akarok botrányt! − Huszár zavartan folytatta. − Különben is a hivatalos jelentésben nem szerepelt ez a növény!

− Ó, ne aggódjon, őrmester úr! Ez a példány teljesen ártalmatlan. A nemesítésnek hála már nem olyan érzékeny, mint volt, és a magok sem okoznak vakságot. Kérem, hadd vigyem be, nagyon igényli a társaságot. Ígérem, fegyelmezetten fogja viselni magát.

Huszárnak annyi ideje sem volt, hogy akár nemet, akár igent intsen a fejével, mert az ajtóban megjelent a rendőrkapitány. Huszár felpattant.

− Menjetek máris a díszterembe, nekem fogadnom kell a megyei főügyészt. Ő is itt lesz a sajtótájékoztatón − a rendőrkapitány tekintete megállt egy pillanatra a Tudóson, ahogy magához öleli a parittyavirágot, de aztán sarkon fordult és elment.

Huszár nyelt egy nagyot, lesimította a kezével a haját, majd Nózi felé fordult.

− Gyere, kiskutyám, ideje learatni a babérokat!

Nózi jólesőt nyújtózott, megrázta magát, és követte gazdáját a díszterembe. A főasztalnál ültek le, amely szembefordult a népes hallgatósággal. Újságírók, televízióstábok, kamerák néztek farkasszemet vele. Huszár idegesen fészkelődött, az asztal végén a Tudós ábrándos arccal igazgatta maga előtt a páfrány leveleit. A parittyavirág a földre került, Nózi leült mellette.

Kisebb zúgolódás támadt a hallgatóság körében, mikor a rendőrkapitány belépett a díszterembe a főügyész oldalán. A főasztal középső üléseit foglalták el, de a rendőrkapitány nyomban fel is állt. Ünnepélyes arccal nézett körbe.

− Köszöntöm a sajtó megjelent munkatársait, köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek! − kezdte. − Mint tudják, nemrégiben lezárult egy nagy horderejű ügy nyomozása. Az arzénos bűnügyként elhíresült eset feltételezett tettesét már májusban elkaptuk, ám az ügynek korántsem volt vége ezzel. − A rendőrkapitány Huszár felé fordult, aki zavartan mosolygott. − Egy nyomozócsoport egész nyáron a bizonyítékok összegyűjtésén fáradozott, illetve azon, hogy mind a száz arzénos hordót megtalálja. A részletekről Huszár őrmester fog később beszámolni, akit a nyomozócsoport vezetésével bíztam meg − tette hozzá, majd az asztalon álló páfrányra mutatott. − Közben a kármentesítés is megkezdődött egy fantasztikus új találmány, az arzénzabáló páfrány segítségével. Örömmel jelenthetem be, hogy városunk mára végleg megtisztult a méregtől, az elpusztult fák helyére újak kerültek.

Nózi gazdájára sandított. Amaz mintha magában motyogott volna, Nózi biztosra vette, hogy még most is a beszédét gyakorolta. Érthető volt a nyugtalansága. Néhány perc múlva minden szempár rászegeződik majd.

A hallgatóság első sorában ekkor hatalmasat tüsszentett egy nő. Vitorlának is beillő ruhazsebkendőt vett elő, és hangosan kifújta az orrát. A parittyavirág mintha csak erre várt volna. Felfújta magát, óriásira nyitotta a trombitáit, és magok záporát zúdította a gyanútlan újságírónőre. Amaz meghökkenve nyitotta tágra a szemeit.

Huszár elhűlve fordult a Tudóshoz, aki kérdés nélkül szabadkozni kezdett.

− Zavarják a furcsa hangok – mondta, − de nem okoz vakságot − tette hozzá gyorsan, azonban még mintha bent szorult volna néhány információ. A Tudós zavartan gyűrögette a páfrány leveleit, majd Huszár szigorú nézésére kibökte. − Van egy kis mellékhatás. Röhögőgörcsöt okoz − suttogta. Rögtön ezután az újságírónő hangos kacagásba kezdett. Nem tudott leállni. Elszabadult a pokol. A rendőrkapitány és a főügyész értetlen arccal nézett az újságíróra, aki már a hasát fogta a nevetéstől. Huszár felpattant, hogy segítsen a Tudósnak kicipelni a növényt. Az meg mintha megbokrosodott volna. A kacagástól felbőszülve folyamatosan köpködött, puffogott és durrogott, beterítette magjaival az egész közönséget. Mire ajtón kívül került a parittyavirág, a teljes díszterem hahotázott, vihogott és röhögött.

Nózi a teremben maradt, és élvezte a helyzetet. Ő is nevetett magában, de nem a parittyavirág miatt. Élete legveszélyesebb nyomozását tudhatta maga mögött, ahol néha úgy tűnt, nem győzhet a Fehéringes ellen. De szerencsére igaz a mondás, hogy az nevet, aki utoljára nevet.

---VÉGE---